Matthias Rex ‹ Tudástár
Szélvédő-tudás

Miért reped be a szélvédő télen?

Hosszú repedés a szélvédőn, ami egy kezeletlen kőfelverődésből indult el
Így néz ki, amikor egy kezeletlen kőfelverődés télen elindul. Ezen a ponton már ritkán segít a javítás.

Télen két dolog dolgozik a szélvédőd ellen. A sérülésbe szivárgott víz megfagy és belülről feszít, reggel pedig a fűtés hősokkot ad az üvegnek. Egy meglévő kőfelverődés ezt a kettőt ritkán éli túl – ezért olcsóbb ősszel javíttatni, mint tavasszal cserélni.

Minden évben ugyanaz a menetrend. Novemberben megszaporodnak a hívások, és decemberre eljutok oda, hogy naponta többször kell kimondanom azt a mondatot, amit a legkevésbé szeretek: ezen már nem tudok segíteni.

És majdnem mindig ugyanaz a történet van mögötte. A sérülés nem télen keletkezett. Nyáron vagy ősszel kapta az autó, akkor még körömnyi volt, és ott maradt. A tél csak befejezte.

Leírom, mi történik pontosan – mert ha érted, könnyebb elkerülni.

1. A víz bejut, aztán megfagy

Egy kőfelverődés nem sima gödör. Apró repedések futnak belőle az üvegbe, és ezek a hajszálvékony járatok nyitva állnak. Mosáskor, esőben, hóolvadáskor víz szivárog beléjük.

Amíg folyékony, semmi baj. A gond akkor kezdődik, amikor fagypont alá megy a hőmérséklet: a víz fagyáskor nem összehúzódik, hanem kitágul, nagyjából a térfogatának a tizedével. Ez a tágulás pont ott történik, ahol az üveg amúgy is a leggyengébb – a repedés hegyénél.

Egy fagyás önmagában általában nem visz el egy sérülést. De egy télen több tucatszor fagy meg és olvad ki ugyanaz a víz. Minden ciklus feszít egyet rajta.

Amíg nem javíttatod meg, ragaszd le a sérülést egy darab átlátszó ragasztószalaggal. Nem gyógyítja meg – viszont kint tartja a vizet és a koszt.

2. A fűtés, amit mindenki maxra teker

Ez a leggyakoribb hiba, és a legérthetőbb is. Mínusz öt fok, sietsz, beülsz a jeges autóba, és az első mozdulat: fűtés maximumra, egyenesen a szélvédőre.

Az üveg belső oldala pár perc alatt felmelegszik, a külső viszont még mindig fagypont alatt van. A két oldal nem egyszerre és nem egyformán tágul, ez pedig feszültséget kelt az üvegben. Ép szélvédő ezt kibírja. Amelyikben már van egy gyenge pont, azon ilyenkor indul el a repedés – sokszor egyetlen mozdulattal, pár centiről harminc centire.

Amit helyette érdemes: kezdd langyos fokozaton, és hagyj neki pár percet. Nem tart tovább, csak nem egyszerre éri az üveget a hősokk. Ha van távindítós autód, azzal a legegyszerűbb.

3. A meleg víz, ami után nincs mit javítani

Erről röviden, mert nincs vitám vele: soha ne önts meleg vizet a jeges szélvédőre.

Itt nem arról van szó, hogy egy meglévő sérülés elindul. Ilyenkor maga az ép üveg reped meg, a hirtelen hőkülönbségtől. Láttam már olyat, hogy valaki egy bögre forró vízzel intézte el a saját szélvédőjét, mielőtt beszállt volna.

4. A jégkaparó és a sérülés

A kaparás önmagában nem töri be az üveget. De ha van egy kőfelverődésed, és végighúzod rajta a kaparót, két dolog történhet: a peremén kipattanhat egy szilánk, és a mozdulat lökést ad a repedésnek.

Ha tudod, hol a sérülésed, egyszerűen kerüld el kaparás közben. Ennyi az egész.

Miért pont most érdemes javíttatni?

Mert a javításnak van egy feltétele, amiről ritkán esik szó: a sérülésnek száraznak és tisztának kell lennie.

A gyanta csak akkor tudja kitölteni a repedést és összekötni az üveget, ha nincs benne víz. Télen, egy átfagyott, nedves szélvédőnél ez sokkal körülményesebb – fel kell melegíteni és ki kell szárítani a sérülést, mielőtt hozzákezdenék. Megoldható, csinálom is, csak lassabb.

Ősszel, plusz tíz fokban ugyanez a munka fél óra, és a sérülés még nem élt át egyetlen fagyási ciklust sem.

És van a dolognak egy egyszerű pénzügyi oldala is. Egy kőfelverődés javítása 10.160 Ft-tól indul, egy csillag alakú sérülés 21.590 Ft. Egy szélvédőcsere – üveggel, munkadíjjal, és kamerás autónál a kötelező kalibrációval együtt – jellemzően százezres nagyságrendtől kezdődik. Ráadásul a csere után a gyári üveg és a gyári ragasztás is odavész.

Mit tegyél, ha már berepedt?

Attól függ, mekkora. A repedést hosszúság szerint számolom, centiméterenként. Húsz centi fölött viszont már el szoktam mondani, hogy gondold át: a javítás után is látszani fog egy halvány vonal, és egy nagyon hosszú repedésnél sokszor nem éri meg.

Ez az a pont, ahol őszintének kell lennem, még ha nem is az én érdekem: egy harminc centis repedést egy új autónál még megéri megjavíttatni, egy húszéves kisautónál viszont lebeszéllek róla.

Ha nem vagy biztos benne, hol tartasz, küldj egy fotót. Megnézem, és megmondom, mire számíthatsz – akkor is, ha az a válasz, hogy ezen már nem segít a javítás.

Gyakori kérdések

Ha a garázsban tartom az autót, akkor nem kell félni?
Sokkal kisebb az esély, mert nincs meg a napi fagyás-olvadás ciklus. De a sérülés attól még ott van, és az első hosszabb út vagy egy hidegebb éjszaka a szabadban ugyanúgy elindíthatja.

Meddig várhatok a javítással?
Amíg a sérülés kicsi és tiszta, addig javítható. Nincs éles határidő, de minden nappal nő az esélye, hogy víz vagy kosz kerül bele – és a szennyeződött sérülésnél már nem lesz olyan szép az eredmény.

Télen egyáltalán lehet javítani?
Lehet, csinálom is egész télen. Csak több az előkészület, mert a sérülést előbb fel kell melegíteni és ki kell szárítani. Ezért mondom, hogy ősszel egyszerűbb – nem azért, mert télen nem vállalom.

A fagyálló ablakmosó segít?
A jegesedés ellen igen, és ezért mindenképp javaslom. A sérülésbe már bejutott vízen viszont nem segít. Arra a ragasztószalag a megoldás, amíg nem jutsz el a javításig.

Dombai Mátyás, a Matthias Rex szélvédőjavító szakembere
Dombai Mátyás

A Matthias Rex szakembere – 2020 óta több mint 5000 szélvédő-sérülést javított személyesen, profi Delta Kits technológiával, 100% pénzvisszafizetési garanciával. 243 értékelés, 5,0★ a Google-on.

Van egy kőfelverődésed? Kapd el a fagy előtt.

Küldj egy fotót, és megmondjuk, javítható-e csere nélkül – akár aznapi mobil kiszállással Érden, Budán és környékén.